A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szabadidő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szabadidő. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. szeptember 7., hétfő

173.

Az elmúlt egy hónapban nem nagyon voltam aktív, már ami a blogomba való írogatást illeti.
Nehéz is lesz ennyi idő után összeszedni a gondolataimat, hogy mi is történt.
Asszem megint inkább hagyom a képeket, hogy beszéljenek helyettem. Azért próbálok az elkövetkező időszakban többet írogatni.

Szóval. Végre eljutottunk Marcsu barátnőmék tanyájára (Kenézlőre), ahogy rengeteg kis- és nagy báránykát láttunk, simogattunk (és szagoltunk:D). Anna annyira élvezte, hogy azt el sem lehet mondani. Imádta őket. Próbált rábeszélni, hogy egy kicsit vigyünk haza. Már majdnem sikerült is, amikor észbe kaptam, hogy azért ezt nem kéne:D
Marcsu, Annám és a kisbari

Egyik vasárnap délután "elszaladtunk" Kőkapura (mi hárman, + anyum és nagyim) egy pár órára sétálgatni. Nagyon rég voltunk arra (2 év hosszú idő), akkor Anna még karonülő volt. Nagyon tetszett neki a kis patak, a tó, a kastély és az erdő:) Kár, hogy csak rövid időt töltöttünk ott, elég hamar lehűlt a levegő.
Anyummal a tó partján

kavicsoztunk a pataknál:)
Az elmúlt hétvégén ismét Ürömre mentünk a hugiékhoz. Pénteken indultunk, aztán szombaton kicsit vásárolgattunk, este pedig a fiúk mentek a magyar-svéd meccsre. Mi előtte (csak csajok) elmentünk kicsit sétálni a Duna partra, addig a fiúk gyúrtak az esti mókára:)
Anna és a Duna
A szombati meccs után, vasárnap reggel téptünk hazafelé, hiszen nagyanyómnál búcsú volt, így a család apraja-nagyja jelen volt, mi se maradhattunk ki. Hugiék is jöttek utánunk fél óra csúszással. Az én drága nagyanyóm megint olyan finket főzött és sütött, hogy még most is tele vagyok tőle:) Jó volt kicsit a családdal lenni.
Anna és Éviék Kelly kutyusa

Egyelőre ennyi, majd még folytköv, remélem hamarosan.

2009. június 14., vasárnap

166.

Szombat délelőtt (kb. fél 9-kor) fogtuk magunkat és elkocsikáztunk Esztergomba a lentebb említett pancsikázó helyre. Kb. 10-15-ig voltunk ott. Ezalatt Anna konkrétan végig vízben volt, kivéve délben egy kb. fél órát, míg kajáltunk. Egyik medencéből mentünk a másikba, nem volt egy perc megállás sem.
Ami igazán meglepett - ahhoz képest, hogy még nem voltunk ilyen "nagy vízben" pancsikolni -, hogy egyáltalán nem félt Annácskám egyáltalán a medencékben lévő sok víztől, a kismedencét simán bírta, és a nagyobb medencékbe is jött velünk, nem volt sipítozás, meg hisztériázás, hogy fél. Kapaszkodott a nyakunkba vagy a békáján ücsörgött és fülig ért a szája:) Olyan kis ügyes volt:)
Íme az ott készült képek első része:

a gyerekmedencénél fintorog a drágám:)

anyával a vízben

ilyen, amikor nem akarja, hogy fényképezzük...

és ilyen, amikor nem bánja:D

Anna és a békája:)

165.

Előszöris:

Kevinbabának nagyon BOLDOGSÁGOS 2. SZÜLETÉSNAPOT kívánunk nagy-nagy szeretettel!!!:) Graphics and Layouts at DazzleJunction.com
Happy Birthday Comments
Myspace Comments


Ma este érkeztünk haza Ürömről:)
Nagyon mozgalmas 3 nap van mögöttünk, cseppet sem unatkoztunk. Már ránk fért egy kis nyüzsi:)
Szóval péntek ebéd után indultunk, kb. 4, fél5 körül értünk hugiékhoz. Hála a megyeri hídnak, kikerültünk a péntek délutáni állítólagos dugót (szerencsére nem túl gyakran van benne részünk:D).
Aznapra már igazából semmi extrát nem terveztünk, de azért este 8 körül kimentünk Üröm központjába, ahol (asszem) a nyári fesztivált tartották. Belehallgattunk a Csík zenekar koncertjébe (imádatos volt!), ettünk fini kürtös kalácsot, a fiúk sörözgettek, Anna pedig lufizott:) Nem voltunk ott sokáig, mert eléggé lehűlt a levegő és a kisasszony is elfáradt, de ettől függetlenül jól szórakoztunk.

nyuszi ül a fűben:)

bámészkodás

a fiúk:)

2009. június 11., csütörtök

164.

Íme egy játszósvideó a lánykámról:


- Click here for more free videos

Amúgy meg holnap utazunk a hugiékhoz Ürömre, nagyon várjuk már:) Ebéd után indulunk, hogy Annácskám tudjon szépen alukálni egy nagyot a kocsiban (lesz rá majdnem 3 órája).
Szombaton egy kis kirándulást tervezünk ide , pancsizás lesz a köbön:) Ha esik, ha fúj, akkor is megyünk:)
Az odafelé út izgis lesz, mert még sosem mentünk a Megyeri híd felé, úgyhogy majd navigálhatok az uramnak:) Megjegyzem, pocsék navigátor vagyok, legutóbb is tök határozott voltam és jól elkavarodtunk:D Na mindegy, majdcsak odaérünk valahogy:))

Majd jövőhéten jövök a képes beszámolóval:)

2009. június 5., péntek

162.

Még élünk.
Az utóbbi egy-két hétben igazából semmi extra nem történt, fényképek se nagyon készültek, mert az egész napunk egy nagy rohanás.
Reggel ébredünk 7-8 között, 9-kor reggeli (addig én főzök ezerrel), és 10 körül - mire megfőztem és elmosogattam magam után - rohanunk is kifelé (kivéve ha esik az eső). Már javában megy a déli harangszó, mikor beesünk, és 1 óra is elmúlik, mire Annám végre elcsucsul. Aztán lenne talán egy kis időm ide irogatni, de kedvem nem sok van hozzá (meg igazából nincs is mit), úgyhogy játszok és beszélgetünk a drága csajaimmal. :)
Aztán 3 körül ébredés, gyors uzsi és 4-kor uzsgyi kifelé egészen fél 8-8-ig. Aztán már a vacsi és társai következnek egészen este 10-ig, amikoris Annám végre ágyba kerül.
Nem bánom, hogy majdnem minden napunk egyforma. Imádom ezt az időszakot és elkeserít, hogy az én kis drágaságom szeptembertől óvodába megy. Elkeserít de ezzel együtt örülök is neki, mert látom rajta, hogy már nagyon vágyik más gyerekek társaságára. Biztos vagyok benne, hogy imádni fog oviba járni:)
Ésmég egykét mondat:
- jövőhéten végre elutazunk a fővárosba egy kicsit kikapcsolódni a hugiékhoz. Már nagyon várjuk:) (ott tuti készítünk pár új fényképet).
- lelkiekben készülődünk a kéró festésére (egy hónap múlva lesz esedékes), és végre Annám külön szobába kerül. Igyekszem majd barátságosan kidekorálni a kis birodalmát, bár még az ötletgyűjtés elején tartok.
- 1 hónap múlva pedig ismét megyünk pöstre, akkor lagziba - természetesen ottalvósba.
Szóval ezek vannak.
Azérmán olyan jó, hogy nyár van:)

2009. március 12., csütörtök

142.

Ovihelyzet.
Szeptembertől kezdené Anna az óvodát (ha addigra szobatiszta lesz - reméljük). Jobbról és balról is kapom az infókat, hogy hová írassuk. Mehetne Sa.újhelybe a partizán úti oviba, talán ott ismerős is akadna. Állítólag van ott egy elit csoport (kevés barna gyerekkel). DE! Egy héttel ezelőtt ellátogattunk Károlyfalvára, a német nemzetiségi óvodába. Hát kéremszépen... ez az ovi levett minket a lábunkról, mert:
- két tüneményes óvónéni és egy angyali dadus vigyáz az ott lévő gyerekekre,
- nincsenek hátrányos helyzetű gyerekek, ami lássuk be, elég ritka,
- 1 vegyes csoport van,
- az óvoda a régi iskola épületében foglal helyet, nagyon csúcsszuper,
- az udvar nem túl nagy, fa játékokkal és egy csodás kis színpaddal,
- tornaszoba,
- mesesarok,
- játék konyhasarok (galérián - nagyon ötletes),
- zenesarok,
- tágas előtér (itt van az öltöző a gyerekeknek, valamint a szülőknek egy kis társalgószerűség).
Egyszóval nagyon elvarázsolt minket ez az ovi. Attól függetlenül, hogy hívatlanul állítottunk be oda, nagyon kedvesen fogadtak bennünket, Anna első pillanattól jól érezte magát ott. A gyerekek is aranyosak voltak.
Április vége felé lesz a beiratás, ide kérjük majd Annát, ha nem sikerül (hisz csak 8 helyük lesz szeptembertől), akkor megy a partizán úti oviba.

Más.
Tavaszodik. :)
Ha végre nem csak a naptár szerint lesz tavasz (amikor már az időjárás is olyan lesz, mint kéne, hogy legyen), akkor végre kiszabadulunk az udvarra és a kertbe.
Édesapámnak mihamarabb kiadom az utasítást, miszerint ideje lenne, ha végre összeeszkábálna az unokájának egy szép homokozót. :) Deszkából, nem kell flancosra, a lényeg, hogy fedelet is készítsen rá, nem szeretném, ha az arra kószáló cicusok szépen belepisilnének/kakilnának.
A kerítés mentén szép kis virágágyásom lesz, amibe egy csomóféle szépséget ültetek majd. Pl:

törpe bársonyvirágot:
margarétát:

kardvirágot:
illatos ternyét:

estikét:

égőszerelmet:

dísznapraforgót:

cigányvirágot:
Arra gondoltam, hogy egy-két díszcserjét is ültetünk hátra, de nem az ecetfából, mert az a ház oldalánál is annyira terjed, hogy alig bírjuk visszafogni a szaporulatot. Egyébként nagyon szépséges cserje az is.
A szalonnasütő helye is megvan már. Azt se akarjuk túl csillivillire, olyan legyen, hogy a célnak megfeleljen.
Sosem voltam egy nagy kertészkedő, de most valahogy nagyon vágyom kifelé. Kis kapát fogni a kezembe és menni, csinálni, szépítgetni a kertünket. Közben nem gondolni semmi hülyeségre, nézni, ahogy a gyerekem játszik a homokozóban, ahogy a "hülye" kutyánk játszik a labdájával. Erre vágyom.