162.

Még élünk.
Az utóbbi egy-két hétben igazából semmi extra nem történt, fényképek se nagyon készültek, mert az egész napunk egy nagy rohanás.
Reggel ébredünk 7-8 között, 9-kor reggeli (addig én főzök ezerrel), és 10 körül - mire megfőztem és elmosogattam magam után - rohanunk is kifelé (kivéve ha esik az eső). Már javában megy a déli harangszó, mikor beesünk, és 1 óra is elmúlik, mire Annám végre elcsucsul. Aztán lenne talán egy kis időm ide irogatni, de kedvem nem sok van hozzá (meg igazából nincs is mit), úgyhogy játszok és beszélgetünk a drága csajaimmal. :)
Aztán 3 körül ébredés, gyors uzsi és 4-kor uzsgyi kifelé egészen fél 8-8-ig. Aztán már a vacsi és társai következnek egészen este 10-ig, amikoris Annám végre ágyba kerül.
Nem bánom, hogy majdnem minden napunk egyforma. Imádom ezt az időszakot és elkeserít, hogy az én kis drágaságom szeptembertől óvodába megy. Elkeserít de ezzel együtt örülök is neki, mert látom rajta, hogy már nagyon vágyik más gyerekek társaságára. Biztos vagyok benne, hogy imádni fog oviba járni:)
Ésmég egykét mondat:
- jövőhéten végre elutazunk a fővárosba egy kicsit kikapcsolódni a hugiékhoz. Már nagyon várjuk:) (ott tuti készítünk pár új fényképet).
- lelkiekben készülődünk a kéró festésére (egy hónap múlva lesz esedékes), és végre Annám külön szobába kerül. Igyekszem majd barátságosan kidekorálni a kis birodalmát, bár még az ötletgyűjtés elején tartok.
- 1 hónap múlva pedig ismét megyünk pöstre, akkor lagziba - természetesen ottalvósba.
Szóval ezek vannak.
Azérmán olyan jó, hogy nyár van:)