42.

Repül az idő.
Hétfőn voltunk Babóval tanácsadáson, megkapta a 18 hós oltását. Volt ordibálda rendesen, sírt szegénykém nagyon, kapaszkodott a nyakamba, miközben a doktornéni vizsgálta, nagy szemecskéivel szinte könyörgött, hogy ne hagyjam, hogy ez a "csúnya" néni bántsa.
Szerencsére gyorsan túlestünk a szurin, utána már nem volt gond.
12 kg a kis drágám, a hosszát nem mértük le (kiment a fejemből, hogy megkérjem a védőnőket, annyira sírt Babó, hogy csak rá koncentráltam, de majd itthon valahogy lemérem). Nemrég próbáltam mérni mérőszalaggal, akkor kb. 87 cm-t sikerült lemérni, de ez nem biztos, hogy pontos adat.
Legközelebb a 2 éves státuszvizsgálatra kell menni, oltás pedig talán 6 éves korában lesz legközelebb.

Sajnos az egyik barátnőm kisfiáról a múlt héten kiderült, hogy cukorbeteg. Másfél hónappal idősebb, mint Babó. Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy egy ilyen kis manónak hogy lehet ilyen komoly betegsége. Az anyukája (a barátnőm) nem amiatt aggódik, hogy az inzulint szúrni kell neki nap mint nap, mert azt hamar megtanulta, Petike is hozzászokik, így nő fel, tehát nem lesz számára nagy trauma a napi kétszeri szurkálás, viszont az, hogy a gyerek nem ehet egy jót, hogy minden egyes falatot számon tartanak, na az nem lesz leányálom egy életen át. Azt nem tudom, hogy kinőheti-e ezt a cukorbetegséget, de nagyon remélem és szorítok nekik, hogy így legyen.

Eleinte biztos nehéz lesz számolgatni, hogy melyik kajából mennyit ehet a gyerek, de később belerázódnak majd, anyuci csípőből tudni fogja, hogy miből mennyit ehet. Majd azért bonyolódnak a dolgok, ha már ovis lesz, mert ugye ott nem épp cukorbetegek számára alakítják ki a napi menüt a gyerekeknek.

Mindenesetre nem irigylem őket, sok kitartást kívánok nekik.